2017. december 4.​

 

Nem oly rég olvastam, hogy könnyebb feladat bekötött szemmel átsétálni egy aknamezőn, mint parfümöt ajándékozni. Jót mosolyogtam ezen a gondolaton, amit részben osztok is, a helyzet viszont egyáltalán nem reménytelen !

Alig három hét múlva Karácsony. A nyakkendő, sál-sapka-kesztyű, valamint a Bridget Jones-féle rénszarvasos kötött pulcsi mellett a parfüm is toplistás ajándék ilyenkor. Egy jó illat megtalálása nem könnyű és főleg nem villámgyors project: amit elsősorban tanácsolhatok az az, hogy szánjunk rá időt, és semmiképp ne a csomagolás alapján válasszunk ! 

Évekig tartotta magát az a (tév)hit, hogy a parfüm üvege, az üveg színe és a parfüm neve kifejezi az illat üzenetét, nyugodtan rábízhatjuk magunkat a név poézisére. Lehet, hogy néhány évtizede még így volt, manapság azonban órákig tudnám sorolni azokat a parfümöket, melyek rácáfolnak erre (például Narciso Rodriguez – Narciso illata, ahol az EDP kapott fehér csomagolást, míg az EDT csücsül a fekete üvegben).
A trendek villámgyorsan változnak, már arra a régi intelemre sem hagyatkozhatunk, hogy huszonévesnek ne vegyünk orientális-fűszeres, mély illatokat (pl. YSL - Opium vagy Guerlain - Shalimar). Számtalan ismerősöm fiatal kora ellenére előszeretettel használja a nehezebb, keleties parfümöket, míg idősebb hölgyek határozottan elutasítják ezeket.

Viszonylag könnyű helyzetben vagyunk, ha közvetlen hozzátartozónkat, barátunkat szeretnénk meglepni. Valószínű, hogy szeretteink személyiségét, ízlését már elég jól meg- és kiismertük, tudjuk, milyen illatcsoportba tartozó parfümöket használ, preferál, vagy melyik szerepel a kívánságlistáján. Rizikófaktor, ha olyan parfümöt választunk, melyet az illető még soha nem használt/próbált. Ugyanis egy illat soha nem úgy viselkedik bőrön, mint egy papírcsíkon a drogériában.

Sokan évekig egyetlen illathoz ragaszkodnak, ún. signature illatuk egy bizonyos márka egy bizonyos parfümje – ez esetben nem kell azon hezitálni, mely parfümmel okozhatunk örömet.

Sokan viszont gyakran váltogatják az illatokat, és olyan kalandvágyó parfümmániások is szép számmal akadnak, akik minden nap más és más parfümöt fújnak – ők a kemény dió kategória. Ha ehhez társul még az tényező is, hogy kevésbé ismerjük az illetőt, akkor két lehetőségünk van:
1.) kockáztatunk
2.) inkább más ajándékot vásárolunk.

Nem tudom, hogy mennyire volt reprezentatív a felmérés, mindenesetre a városi legenda szerint a férfiak ügyesebben választanak ajándék parfümöt, mint a hölgyek. Valószínű azért, mert nem bonyolítják túl ezt a kérdést, szó szerint mennek az orruk után sokszor saját ízlésükre hagyatkozva. Ők követik az általános, jól bevált tanácsot, mely szerint egy friss, könnyű, virágos-gyümölcsös parfüm, vagy egy évtizedek óta népszerű, klasszikus illat ritkán okoz csalódást. Egy biztos: férfiember erős, tolakodó parfümöt önszántából soha nem vásárol ajándékba (csak abban az esetben, ha az előbb említett EGY BIZONYOS illatot szeretné ajándékba adni).

A választékra nem lehet panasz és ne feledjük: egy kis odafigyeléssel, előzetes tájékozódással van esély arra, hogy eltaláljuk a megajándékozott ízlését.
Egy jól megválasztott parfüm az egyik legszebb ajándék, amivel  örömet okozhatunk !

 

Perfumum.hu
Marcsi – vezető szerkesztő